Ugrás a tartalmakhoz


Fotó

Emlékezés lovakra


  • Please log in to reply
414 válasz a témához

#1 csaby

csaby

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 2 hozzászólás

Közzétéve 2002 március 12. - 13:08

Emlékezés lovakraMilyen a "szerelem" a lovakkal? Ezt valamennyi lovas tudja! Hogy hova datálódik az én szerelmem, errõl szeretnék néhány történetet közzé tenni! Azt hiszem, hogy a lószeretet a génekbõl ered és valahol már a születés elõtt elkezdõdik: öröklõdik. Így örököltem én nagyapámtól.Az ötvenes évek elején kulákként meggyötörve hajtotta haza naponta a tanyáról, a 17 kh. földjérõl két csodálatos kancáját. Persze a két csonttá soványodott állatot csak én és nagyapám látta csodálatosnak, a kívülállók inkább sajnálatosnak. Enni nekünk is alig volt mit. A lovak takarmányozása pedig valósággal megoldhatatlan feladatnak látszott. Az eleségük kevéske szénából, szalmából és kukoricaszárból! állt, azonban a jászólba mindig került egy kicsi kukorica is. A néhány csövet parányi kisgyerekként én helyeztem a szálas alá, amit a lesöpört padlásról csentem, a pandajból, ahol ottfelejtette a végrehajtó.- Óvatosan vidd, nehogy a nagyanyád meglássa, jól dugd el - intett nagyapám, mert a kukorica a két malacnak járt.- De nagypapám! Megtalálják majd a lovak? - kérdeztem hitetlenkedve.- Meg hát, azzal te ne törõdj! - így aztán naponta csentem a kukoricát és senki nem értette, hogy a két mangalica nem gömbölyödik úgy, ahogy a takarmány fogy.Aztán egyszer csak nagy esemény történt: megszületett a kiscsikó! Természetesen az "enyém" lett és késõbb önfeledten cikázva fogócskáztunk Kisfáiban a tocsogós kaszálón.Mivel vékony, girbinc kisfiú voltam, - valami fõsámán tanácsára - nagyapám eldöntötte, hogy a kisgyereknek lótejet kell inni. Az állítólag a szamárköhögés ellen is jó. Miután a lótejet megkóstoltam, az elsõ kortytól kezdve minden este a kisajtóban vártam, hogy megérkezzen a tanyáról a fogat. Amikor nagyapám befordult az udvarra a kiscsikó lekötve maradt, az istrángot feldobta a ló hátára és máris fejte a kancát. Én nagyokat nyelve, reszketve vártam, hogy tele legyen az a másfél decis kis piros zománcos bögrém. Úgy melegen, habosan szent áhítattal kortyoltam az "isteni nedût". Még most is felidézem magamban azt a csodálatos érzést, ahogy az édeskés meleg tej szétáradt tagjaimban, mérhetetlen erõt adva. Ez talán még a mai napig is hat. Mint Fehérlófiának.Aztán a korai TSzCs szervezése (ötvenes évek eleje) elvitte a két kancát, no meg a tejtestvéremet a csikót is. Meg is fakultak emlékezetemben..De nagyapámnak mûvelnie kellett a földjét és akkor jött a kölcsönló a SAGYA. Õ egy nóniusz szerû, vagy az ördög tudja milyen, magyar félvér, herélt pej "óriás" volt. A gazdája egy idõs szõlõs parasztasszony, akinek az urát elhurcolták az oroszok, nem lehetett tudni róla. A szõlõben nem sok haszna volt egy ilyen nagy lónak, így nagyapám a tartásért használhatta. és szerethettük együtt. Rendkívül jámbor jóindulatú állat volt. Ha evett, akkor a farkán is felmászhattam.Naphosszat legelt a tanyán, ilyenkor csak béklyó volt rajta. Én, ha csak tehettem a hátán ültem és órákon keresztül hallgattam a tûzõ napon, ahogy a friss füvet harapja, ropogtatja. Úgy ültem fel a hátára mezítláb, hogy mellé álltam, lábujjhegyen a marjánál a sörényébe kapaszkodtam. A térdizülete fölé léptem, úgy hogy a talpam ne csússzon meg, a térdem pedig a lapockáján megtámasztva már lendítettem is át a másik lábam, ráhasalva a ló hátára. (lovasoknak ez a módszer semmiképpen sem követendõ!)Idõnként, ha nagyapám elment valahová, le a béklyót, fel a kantárt, aztán uccu, keresztül a pusztán, illetve a mezõn, irány a kiserdõ. Ott jó magas volt a fû és az erdõ szélén mindig találtam egy-két szál árvalányhajat, ami babonásan elbûvölt.Egy ilyen alkalommal egyszer aztán egy büszke lovas találkozott egy disznópásztorral, olyan 15 év körüli suhanccal, akinek nem tetszett a délceg lovas. Csattant és suhogott a karikás, többször eltalálta a ló farát! Sagya felvetette a fejét, felhorkantott és a legvadabb vágtában kezdett menekülni. Néhány perc alatt tette meg a 3-4 km-es utat a tanyáig. Én meg fogtam a sörényét, kapaszkodtam kézzel-lábbal és máig sem tudom, hogy maradtam fenn a hátán. Amint megérkeztünk, mintha misem történt volna, kifújta magát és békésen legelt tovább. Hanem délben, mikor nagyapám elõkerült és az itatáshoz vezette, rögtön észrevette a ló farán az ujjnyi csíkokat. Elõvett: én pedig szemlesütve bûnbánón vallottam be a délelõtti kalandot. Nagyapám éktelen haragra gerjedt, de nem rám lett dühös, hanem arra a fiúra, aki ártatlanul bántotta a lovat. Én csak azért kaptam szidást, amiért nem védtem meg szegény Sagyát. (de hét évesen hogyan?)És még egy banális történet!A szüret elõtt egy hétre Sagyát haza kellett vinni öreg gazdasszonyához, tõlünk a városból mintegy 6 km-re, Mária hegybe. Nagyapám nem ért rá, így rám várt a feladat. Nyolc évesen nem vezethettem, tehát lóháton kellett hazavinni. Nahát ez aztán nem mindennapi készülõdéssel járt: nyereg nem lévén, lópokróc, hajtószárból heveder, ami átfogja a ló hátát. A hajtószár másik részébõl kézi szár nagdrágszíjjal kipótolva, kulacsban víz, az oldalamon az elmaradhatatlan csontnyelû igazi vadászkés tokban az övemen! Így indultam, át a városon. A ló patája hangosan visszhangozva kopogott a bazalt macskaköves utcákon. Én az öntudattól majdnem elrepültem a ló hátáról, azt figyeltem, hogy mindenki engem figyel! Aztán a temetõ mellett el! De kár, hogy nincs egy jó nagy temetés - sóhajtottam, mert akkor az egész tömeg látna engem a Sagya hátán. Aztán rátértem a földútra. Csodálatos õszi napsütés volt, bágyadtan repültek a pillangók, de most a világért sem futottam volna utánuk! A keskeny úton végre járókelõk: - Hova-hova kisfiam? - hangzott a kérdés a köszöntés után, mert ugye a városon kívül így illik. - Megjáratom már a lovam egy kicsit, na Isten álgya magukat- szólt a kurta válasz és a két parasztbácsi megilletõdötten állt félre. Ezen kívül találkoztam még vagy három emberrel a "hosszú" út alatt. Mint Robin Hood, ugy lovagoltam keresztül a Bánó erdején, hallgatva az õszi madárfüttyöt.Szerencsésen megérkeztem, örömmel és elismeréssel fogadtak. Tele gyümölcsöstál, szõlõ, puha kenyér és még ki tudja, hogy mi került elém Majd érzelmes búcsú Sagyától, azután gyalog haza, vállamon a lópokróc, a szijjak és a kantár, de azt is szívesen vittem! Otthon aztán ismét az elismerés, hogy milyen ügyes voltál!Én büszkén kihúztam magam, de csak sokkal késõbb jöttem rá, hogy a SAGYA-át illette volna a dícséret, hiszen nem én, hanem Õ vigyázott rám!A Nagyapám már akkor tudta.! És ezen az úton éreztem elõször a SZABADSÁGNAK azt a minõségét, amit csak lóháton képes átélni az ember. (paradoxon: Rákosi korszak)Hát ennyi!Aztán Sagya is áldozatul esett a 60-as évek TSz szervezése kapcsán a lóholocaust-nak, mint ahogy nagyapámnak sem volt módja többé lovat tartani.

#2 Angi

Angi

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.074 hozzászólás

Közzétéve 2002 március 12. - 22:19

Mostanában sokat gondolok, a régi kedvenc lovamra. Õ nem volt az enyém, de nagyon sok boldog órát töltöttem vele. Aranynak hívták. Fajtáját tekintve nem tudom milyen volt, mer még sütése sem volt. Mások csak öszvérnek csúfolták, mert olyan nagyok voltak a fülei, mint a mostani Furiozo csikómnak. Ezért is gondolok sokat rá. Õ is pej színû volt, egy fehér csillaggal a homlokán, csûdben kesely. Talán ezért is szerettem bele a mostani pacimba, mert nagyon hasonlít rá. Csikó kora óta Én lovagoltam, és az Én kezem által lett a haszontalan kezelhetetlen csikóból, egy nagyon kedves, kezdõk által is kezelhetõ pacika. Sajnos csak 1 - 1,5 évig szerethettem, mert eladták. Akkor 5 éves volt.. Jó lenne tudni vajon mi lehet vele. Él e még. Jó sorsa van e. Ha még él, most kb. 20 éves lehet.

#3 Gaston

Gaston

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 26 hozzászólás

Közzétéve 2002 március 21. - 14:57

Sziasztok!Én csak annyit akarok mondani,hogy egyetlen ló van a szivem belsejében,de azon kívül mostanába 2 lóvat nagyon szeretek!Ha arra az 1 lóra gondolok 1 kicst szomorú leszek,mert már nem láttom többet!A másik kettõt minden hétvégén láttom és ez felvidít!

#4 Saby

Saby

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.953 hozzászólás

Közzétéve 2002 március 21. - 17:58

Hmmmm...Hát én mostanában nagyon hiányolom az én "öreg" Bella pacimat. Ugyebár Pepével van 1-2 gondunk 1mással, de Bellával én ollyan remekül megvoltam...! Igaz hogy azért volt 1-2 eredeti ötlete, mint pl. néha fogta magát edzés közben és egyszerûen kiment a pályáról meg ilyenek :D , de én IMÁDTAM!Aztán sajna lebetegedett (kehesség szerû alllergia) és eladtuk :( .

#5 sheriff

sheriff

    Egyszerû fórumtag, semmi extra

  • Fórumtag
  • 4.839 hozzászólás

Közzétéve 2002 március 21. - 20:46

Csaby!Te - nem én vagyok? Ez az én történetem. Én is Kisfáiban lovaztam 5-14 éves korom között. Én is a nagyapám révén. Neki is elvette a TSZ a lovait. Engem is ijesztettek meg kanászok, juhászok.Igaz én ne ittam lótejet, csak tehéntejet. De azt ugyanúgy frissen fejve, a sajtárból, habosan.Én is vittem lovat 6 évesen "hivatalból" úgy, mint te.Ez a te sztorid mikor volt? Te - nem én vagyok?

#6 Vick

Vick

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 9 hozzászólás

Közzétéve 2002 április 29. - 10:48

Az elsõ, hozzám komolyan közel álló ló Széplak Dáma, a kisbéri félvér kanca volt. A félórás, semmilyen alkalmi lovaglások után rajta lovagoltam elõször, úgy igazán. A gazdija egy lómániás manusz volt, aki otthagyta a munkahelyét, mert nem tudott eleget foglalkozni a lovával. Szóval én ezen a pacán kezdtem megismerni a lovaglás alapjait. Emellett két csikóját is megismertem, hiszen jó anyaként rengeteg kiscsikót hozott a világra.Talán azért is állt olyan közel hozzám, mert hónapra pontosan ugyanannyi idõs volt, mint én.Aztán másfél éve gonosz szomszédok megmérgezték.... Posted Image

#7 Cavalier

Cavalier

    Mirage :)

  • Admin
  • 6.344 hozzászólás

Közzétéve 2002 április 30. - 23:24

Szívesen elmagyaráznám azoknak a szomszédoknak egy vascsõvel, 10-15 molotov koktéllal, egy láncfûrésszel, és egy pár kézigránáttal, hogy nem jó dolog lovakat, meg úgy általában állatokat megmérgezni. Ha esetleg megadnád a címüket érheti õket meglepetés. :mad: Posted Image Cav

#8 Playng

Playng

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 74 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 5. - 19:16

háát, nekem is van mesélnivalóm Posted Image hajdanán, mikor még nagyon kicsi voltam, volt két lovunk: a Kacér, és a Csillag.. Kacér volt a kedvencem, mindig bementem az istállóba, ráálltam a vájújába, és onnan felmásztam a hátára.. órákat ültem ott, míg a szüleim a többi állatot etették Posted Image de aztán szörnyû hajnalra kellett virradnom, Kacért elfogják adni!!! most mit tegyek? mihez kezdjek az én Kacérom nélkül, ha már nem lesz meg??? Aztán kivittük a "kombinát"-hoz (mi csak igy hívtuk, ott bonyolították le a legtöbb üzletet, mázsával és miegyébbel felszerelt plac) , és felvezették a teherautóra, amin elvitték... a sofõr kedves volt, de az én mérhetetlen szomorúságom és "valamit csinálnom kell!" kedvemen a világ összes jóindulata sem hatolhatott volna át.. ráadásul beültettek a teherautóba, és a Kacért elvitték..soha többé nem láttam.. olyan, de oyan szomrú voltam... mindig bejártam az istállóba, leültem a Kacér helyére, és órákig sírtam.. igaz, ott volt a másik ló, de Csillag sohasem pótolhatta bennem a Kacért... Posted Image

#9 eszti

eszti

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 5 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 17. - 22:11

teljesen igazad van cavalier csatlakozom hozzád!! Posted Image Posted Image

#10 Silver

Silver

    Új vendég

  • Fórumtag
  • 29 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 17. - 23:17

Milyen szomorú történetek. És milyen igaz, hogy ha szeretünk egy lovat az a mi szemünkben a világ legszebb teremtménye, lássák bár mások akármilyen csúnyának vagy hibás küllemûnek! Posted Image Én is ismerek egy ilyen kis pacit, Ecseren egy lovardában. Nem éppen egy tenyésztési sikertörténet, az anyja (állítólag) egy Furioso kanca az apja meg egy Muraközi. Azt nem tudom hogy a papaló milyen termetû, az anyját ismerem, az is ott van és nem egy óriás. A Bambi is elég kicsire sikeredett, most három éves és olyan 145 cm körül lehet (bár sosem mértem). Emellett a drágám szép vaskos, ahogy az egy sodrott pacitól illik, rövidke a háta és (legnagyobb sajnálatomra) eléggé ijedõs is szegényke. Utóbbiban ha jól értesültem valószínüleg közrejátszott egy korábbi lovász meg a vasvillája vagy a seprûnyele. De ha a szemébe néz az ember mindezek olyan apróságoknak tûnnek. Ott csak kedvesség és barátságosság van. A kinézete miatt kéne nem szeretni, haszontalannak bélyegezni, vagy lenézni? Nemigen foglalkozik ott vele senki, pedig állítólag idén már rá akarnak ülni. Vicces nem?Ha kint vagyok én szoktam vele foglalkozni, futoszárazom, szoktatom a nyereghez, csutakolom, szeretgetem. Tavaszra már elértem nála hogy feladja az elsõ patáit (ez a kérdés ugyanis igen érzékenyen érintette, és leginkább rúgással válaszolt a próbálkozásokra). A hátsóknál azt sikerült eddig elérnem, hogy most már legalább hagyja hogy végigsimítsam õket, vagy megmarkolásszam, anélkül hogy felemelné! Sõt, egyik legeltetés alkalmával már-már olyan volt mintha fel akarta volna adni nekem a patáját! Csak szegény nem tudta mit kellen csinálnia (vagyis hogy megtartsa, ne csak emelje) és ezért gyorsan vissza is tette a földre. De én már ennek a pár másodpercnek is örültem! Ez hatalmas elõrelépés az ottaniak szemében, de szerintem semmiség. Én egyszerûen csak bízom a "barátomban" hogy nem fog megrúgni, miért is tenné, hisz semmi okot nem adok rá. A lovak nem igazán nevezhetõk vérmes állatoknak. (Általában) nem akarnak direkt bántani senkit sem! Minden csak hozzáállás kérdése. Én TUDOM, hogy nem fog bántani ezért nem is félek tõle. Mások össze vissza ugrálnak el elõle ha megijed, ettõl persze csak jobban megijed, mert azt hiszi hogy tényleg van oka a félelemre.Féltem ezt a lovacskát, nem tudom mi lesz a sorsa. Én nem tudok sûrûn kijárni, más meg nem igazán törõdik vele. Részben azért mert félnek tõle. Tavaly egy pár embert már elküldött messzebbre mikor a pata-kérdést feszegették nála, és a kováccsal sincs túl jó viszonyban (sajnos mindig le kell nyugtatózniuk, ha körmölni akarják). Attól félek ha esetleg eladják "nemtudunkmihezkezdenivele" vagy "ugysejósemmiresem" címen akkor az új tulajnál (ha õ sem érti meg) csak romlani fog a helyzet. Plána ha olyan ajánlólevet adnak hozzá, hogy rúg és nagy mértékben ijedõs! Kár lenne érte, olyan kedves kis ló! Nem kell neki más, csak egy kis törõdés, odafigyelés és bizalom. És meghálálja. Annyira hálás ezekért a (szerintem) alapvetõ dolgokért! A saját bõrömön tapasztaltam nem egyszer! Posted Image Egy lovat sem lenne szabad lebecsülni és semmibe venni a külleme miatt! Minden élõlénynek egyformán szüksége van a szeretetre és a törõdésre! Posted Image

#11 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 19. - 15:58

Én még nem csak emlékszem a lovamra, hanem még láthatom is. De egy hónap múlva már nem mondhatom el ugyanezt róla. 9 éve van nálam, most 14 éves. 2 évvel ezelõtt hirtelen fulladás jött rá. Az állatorvos azt mondta, kehes, és a végsõ stádiumban van. Nem volt szívem bármit is tenni vele, 1 hónapnyi köhögés, fulladás után helyrejött...teljesen. Annyira, hogy kijártam vele lovagolni. Imádott vágtatni, imádott terepre járni, nem fulladt, nem köhögött. Aztán olyan 3 hónapja megint elõjött, megint hirtelen, csak most még jobban + más probléma is lett, vérzik a ... hüvelye, nagyon. Így már nincs szívem nézni, hogy haldoklik és szenved, de egyszerûen nem tudom, mit csináljak vele. De egy hónap múlva már biztosan csak emlékezhetek rá. :(

#12 Guest_Ken Tacky_*

Guest_Ken Tacky_*
  • Guests

Közzétéve 2002 május 19. - 21:23

Csaby!!Kár, hogy eddig nem figyeltem föl erre a topic-ra, 1ébként nagyon teccet a történet:))))Hát igen...........elvitték......Az Én nagyapám is hasonlóképpen járt.Emlékezzünk a Babára Posted Image Posted Image Gazsira Posted Image Posted Image Posted Image Bár Én egy lovát sem ismertem, csak egy kép van a Gazsiról. Hát az valami gyönyörû! Magas, nagy karcsú, tökéletes alak (hozzátenném, keverék pacc)Mégis van benne valami magyaros, a fejében. Kicsit, nagyon enyhén görbe orr, de nem nagyon, szóval, olyan gyönyörû! És korom fekete! És a Baba elmondásuk szerint nála jóval szebb volt, Õt imádták egyébként a legjobban. Sajnos Babáról nincs kép...... :( ((Lényeg az, hogy õket is elvitték. Szomorú. :( Posted Image

#13 Lobengula

Lobengula

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 113 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 20. - 0:37

Az én legjobb barátom szerencsére saját ló, így nem kell megélnem azt a fájdalmat, ami egy szeretett ló akaratunkon kívüli elvesztésével jár. A mi történetünk Szálem-a lovam-anyjával kezdõdött, õ egy magasfélvér, hat hónapos korában vette meg egy család hobbilónak. Három évesen én kezdtem el lovagolni, és nem volt egyszerû eset. Idõvel azonban nagyon belevaló, együttmûködõ lovacska lett, és hosszú terepeink során rengeteget álmodoztam saját a saját lovamról, akivel majd hasonlóan jó barátok leszünk, és szabadon járjuk a vidéket. Ekkor 14 éves voltam. Mivel a kancát a gazdái elég hosszú ideig nem tudták még lovagolni, három csodálatos évet töltöttünk együtt. Közben a galoppon szereztem egy öreg kancát, aki odaköltözött az én barátnõm mellé, és a tartásáért cserébe lovagolhatták. A gazda szépen meg is tanult rajta, így már felülhetett a saját lovára is. Rám innentõl kezdve már nem volt szükségük, de a "munkámért" fizetség járt: látták, hogy menthetetlenül lómániás vagyok, így azt mondták, fedeztessük be a kancát, és megkapom a csikót. Persze boldogan belementem. '97 április 2-án megszületett Szálem, azóta is együtt járjuk a vidéket, szabadon. Azt hiszem, õ is kötõdik hozzám, fiatal kora ellenére már sok mindent láttot, sok helyen élt, de én mindig biztos pont voltam az életében, ahogy õ is az enyémben. Most kb egy éve herélt, három kancával lakik egy karámban éjjel-nappal, és úgy látom, most igazán boldog. Azért még engem is szeret:ha megyek ki hozzájuk, mindig csatlakozik hozzám, és sétálgat velem, nem lennék meglepve, ha egyszer megszólalna és elmesélné, milyen napja volt. Mi galopplovakkal foglalkozunk,tavaly õszig Dunakeszin, most Kisbéren lakunk, így a lovam évek óta ott lakik, ahol én. Azt hiszem, ilyen szempontból is szerencsés vagyok. Egy galopp istállóban viszonylag sûrûn cserélõdnek a lovak, és persze õket is könnyû megszeretni, de így, hogy van egy "saját tulajdonú" barátom, kevésbé fáj, ha elkerülnek tõlünk.

#14 Mercy

Mercy

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 209 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 21. - 9:07

Az én pici pacóm Nirvana, egy kétéves csõdörcsikó. Származását tekintve kisbéri félvé. Legelõn született, így nem is nagyon lehetett megközelíteni. Elõször nekem sikerült Vele kapcsolatot teremteni. Hónapok múlva már oda tudtam menni hozzá, hogyha feküdt.Mostmár olyan viszonyban, hogy úgy érzem megbízik bennem. Múltkor feküdt az istállóban, mikor bevittem Nekik a kaját. Odamentem hozzá, leraktam elé a kaját. Fölnézett rám, és fekve elkezdett enni. Átvetettem a lábam az oldalán, és kicsit ránehezkedtem. Megint felnézett rám, mintha azt kérdezné, most az akarod, hogy föláljak?...És teljesen oldalra vetette magát, és várta, hogy simogassam. Édes volt.Üdv:Mercy

#15 Lombardo

Lombardo

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.519 hozzászólás

Közzétéve 2002 május 21. - 20:15

Sajnos van egy újabb ló, akire már csak emlékezni tudunk. A lovarda egyik fakó büszkesége, Mounty, a maga egy életévével tegnap éjszaka itthagyott minket. Posted Image Hirtelen jött a baj, szinte elõjelek nélkül. Bevérzett a tüdeje. De Õ, szokásához híven hõsként viselte a megpróbáltatásokat, az utat az állatkórházig, az elhúzódó vizsgálatokat. Az orvosok mindent megtettek, de Mounty elfáradt, lepihent és többé nem kelt fel.Aki ismerte Õt, a CSIKÓT csupa nagybetûvel, az biztosan sokáig emlékezni fog rá!Nyugodj békében Mounty!

#16

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 10.954 hozzászólás

Közzétéve 2002 június 30. - 22:07

Ismertem sok telivért életemben, soha nem voltam róluk rossz véleménnyel, bár volt köztük néhány eszelõsebb darab is. Viszont volt egy ló, aki végleg megszerettette velem az övéit, de különösképpen saját magát... Apacsnak hívták, gyönyörû sötétpej öregúr volt, mert bizony amikor én megismertem, már közel járt a 20hoz, de még mindig lelkesen és szívesen dolgozott. Eleinte nagyon utáltam, mint minden kezdõ, ugyanis az öreg szíves örömest szivatta a kezdõket; az Istenért nem volt hajlandó ügetni, befordult, kolbászolt össze-vissza, rémálom volt... Aztán, úgy 1 évre utolsó csatánkra megint felültettek rá. Ekkor elindult valami, ami nemsoká igazi "szerelemmé" dagadt. Azon a télen még küzdöttünk a vágtával, de egy fél év múlva már száguldoztunk, mint a veszedelem (amennyire ezt 7 másik ló között meg lehet tenni egy bérlovipályán... de ha mi vágtáztunk csak, akkor is száguldozott, szóval nem arról volt szó, hogy ment a többi után). Egyszerûen fantasztikus koponya volt, eszméletlenül okos, ravasz, egy kicsit gonosz, de pont ezt szerettem benne nagyon. Ha beindult, úgy szerette letenni az embert, hogy egy hirtelen fékezéssel befordult, lerakta a fejét, te meg lecsúsztál a nyakán. Velem ezt az elsõ idõkben össz. 2X tudta megtenni, azután már kiismertem. De mindig szívesen próbálkozott, ha jó kedve volt, és tudta, hogy nem fog tudni lerakni Posted Image , szóval önfeledten csinálta is. Én meg ültem rajta és röhögtem. :D Olyan ló volt, akivel el kellett fogadtatnod magad, de ha ez sikerült, akkor mindent bevállalt neked. És 23 évesen is olyan volt, mint egy csikó, imádott dolgozni, hülyéskedni, egyetlen baja a gerince volt, ami kicsit ferde volt, de különösebben ez sem zavarta. Évek óta nyugdíjba kellett volna már küldeni, de azt hiszem, nem viselte volna jól csak a legelõt, mert szerette, ha lovagolták -olyanok, akiket szeretett. Aztán most Karácsonykor nagy bajt csinált magának a kisöreg. Mindig mondtam neki, ilyen vén csont ne ugra-bugráljon ennyit, mert még a végén úgy marad, de sose hallgatott rám az ilyesmiben... Vitték volna a fedelesbe kiengedni, és vagy még a boxban, vagy már kint, nem tudni pontosan, de a lényeg, hogy egyedlen rossz ugrással elintézte a lábát, ínszalagszakadása lett az elején. Amikor felhívtak Karácsony másnapján és bementem hozzá, ramatyul nézett ki, hatalmasra dagadt a lába és látszott azon a gyönyörû szemén, hogy nem érti, miért fáj, de valaki segítsen már neki... Ott voltam vele sokat, aznap is, amikor januárban felrakták a lószállítóra, amely utolsó útjára kísérte az öreget. A legszebb az volt, hogy egyáltalán nem sántított.Elképesztõ, mennyire hiányzik, sose gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szeretni, de mégis így történt. Egy angyal volt. :(

#17 Kapomány

Kapomány

    Törzsvendég

  • Kizárt tag
  • 121 hozzászólás

Közzétéve 2002 június 30. - 22:31

Playng!Én ismertem egy Kacért, melyik lovardába volt még régen? Most? Nemtudod ,hogy nézett ki?Nekem is van egy történetem:Volt egy ló az istállónkban egy gyönyörû kis kanca. Egy baj volt vele, hogy csontkinövés volt a lábán, ezért sántikált. Én fáslit is vettem neki hátha úgy egy kicsikét könnyebb mennie.(talán egy kicsit segített) a lovat Sárinak hívták. A barátnõmé volt. Mindenki elhanyagolta ,nemtörõdött vele senki. Én megtettem. És úgy megszerettem! Vele ugrottam elõször. Egynap bejelentették ,hogy eladó. Én nagyon féltem,hogy ne a vágóra ne a cigányokhoz.Jöttek is cigányok megnézni , de SZERENCSÉRE nem vették meg. Egyik nap mikor mentem ki a lovardába odamentem hozzá és láttam,hogy a szemével van valami. Hát volt is. Amikor beakarták dobni hozzá a szénát, akkor hirtelen megijedt és valahova beverte a szemét. Nagyon féltem ,hogy meg ne vakuljon. Napról napra jött az orvos és adta be az injekciót. Sajnos nem segített. Megvakult. Így már csak a csoda segíthetett ,hogy ne a vágóra vigyék. Hála az égnek nem oda került. Elvitte egy ember tenyészlónak,hiszen a vemhes kanca vizeletét a gyógyszerkészítésnél felhasználják. Az egyikfelem sírt a másik meg örült. Még mindig boldog vagyok ,hogy tenyésztik mintha levágnák. A szívemben még mindig él.Bocsi mindenkinek nemakartam túl érzékeny lenni.

#18 ikácska

ikácska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.792 hozzászólás

Közzétéve 2002 július 17. - 19:02

CSINOSIsmét van egy ló, amire már csak emlékezni lehet. Az én lovam volt, Csinos volt a neve. Szóval 12 éves voltam, amikor megvették nekem a szüleim. Õ abban a hónapban lett 5 éves. Akkor még nem néztük, hogy nincs sütése. Akkor én már valamicskét lovagoltam, de teljesen autodidakta módon, soha senki nem tanított. Õ tanított meg az alapokra. Késõbb már edzõ segítségével is lovagoltam, de évekig nem. Csinivel évekig terepre jártam. Annak ellenére, hogy elég bolond, makacs lónak volt mondható (elsõ nyergeléskor aput belevágta a jászolba- ezen persze ma már nevetünk), soha semmi rosszat nem tett velem. Néha ugyan megtaposta a lábam (9 év alatt vagy 4x), meg úgy az ötödik terepen levágott a hátáról, amikor egy õztõl megijedt, majd szépen a mezõ közepén hagyva õ hazavágtatott. Az elsõ szüreti felvonuláskor is megjártunk 1-2 árkot és kerítést. Borzasztóan „menõs” ló volt, és bizalmatlan az emberekkel. Idegenekre állandóan konyított, és nem is nagyon tûrte meg õket a hátán. Képes volt inkább lefeküdni, mert hát ilyen is volt. Onnantól kezdve, hogy akkor otthagyott a mezõn, ezt nem tette meg többé. Nem is ijedezett már többet, illetve egyszer halálra rémült, amikor egy vasúti sín mellett haladtunk (balra a sín, jobbra az erdõ), és szinte a semmibõl megjelent a vonat. Azt hittem, ha jön, én majd messzirõl hallani fogom, de nem így lett. Nem is tudom, hogy melyikünk ijedt meg jobban. Persze õ vágtába ugrott néhány bakolással körítve, hogy ne legyen unalmas a dolog. Az egyik kengyelbõl kiesett a lábam, de kiültem, és szerencsére nagyon hamar fel tudtam venni lépésbe. Kifejezetten megbízható terepló lett belõle. Amikor 13 éves lettem, elköltöztünk ide, ahol most is élünk. Akkor még itt nem volt kialakítva hely a számára, így kénytelen-kelletlen, egy 10 km-re lévõ helyre kellett vinni. 1 évet töltött ott, közben tavasztól õszig meg onnan is elvitték a Hortobágyra ménesbe. Az ottaniak azt mondták, kivívta magának a vezérkanca címet a ménesben. Aztán amikor visszahozták, egy ember meg akarta venni. Nem adtuk el, erre a közvetítõ (akinek a tartásdíjat kellett fizetni) a tartásdíjat a háromszorosára emelte. Na ez felgyorsította a folyamatot, gyorsan kialakítottuk neki itt a helyet, és végre hazahoztuk. Ekkor én 14, õ meg 7 éves volt. 8 éves korában befedeztettük egy kisbéri félvérrel. Lett is egy gyönyörû csikója, Silver. Silvert megtartottuk, ma 5 éves. Aztán úgy 2-3 éve egyik napról a másikra Csini rosszul lett. Légzési problémái adódtak, nem kapott levegõt, fulladt, köhögött. Az állatorvos azt mondta kehes, és többet már nem is lehet rajta lovagolni. Ezzel szemben úgy 1 hónap alatt helyrejött, annyira, hogy vártam még egy fél évet, aztán fokozatosan lovagolni kezdtem. Óriási életkedve volt, megint imádott vágtatni. Nagy ritkán ugyan elköhintette magát, de ezt leszámítva semmi gondja nem volt. Mindig is szeretett menni, ha tehette volna, szinte mindig vágtatott volna. És néhány hónapja megint elõjött a baja, megint teljesen hirtelen. De ez már komolyabbnak tûnt. A végén már enni sem akart. Reggel meg este etettem száraz kenyérrel, meg répával, mert mást nem volt hajlandó enni. Július 2-8-ig a Balatonra mentem a szüleimmel nyaralni. A lovaimat a barátomra bíztam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Csini nem bírja ki. Már vagy 4 hónapja húzódott a dolog, és még mindig élt. Ráadásul pont akkor kezdett el megint enni. Kedden mentünk a Balcsira. Szerdán este beszéltem a barátommal mobilon. Kérdezte, hogy hallom-e azt a nagy háttérhangot, mert most eszik a lovak az abrakot. Örültem, hogy Csini is eszik. Másnap reggel 7:30-kor telefonált, hogy Csini meghalt az istállóban az éjszaka (nálunk szabadon vannak a lovak a kertben, akkor mennek az istállóba, amikor akarnak). Nem szeretném leírni a csütörtökön történt dolgokat, mert elég brutális. Legyen annyi elég, hogy kutyaeledel lett belõle. És mielõtt bárki megvetne, hozzáteszem, hogy 3 lehetõség volt. Vagy ez, vagy az, hogy elviszik és belehajítják a dögkútba, vagy ásatok egy markolóval egy gödröt neki, és eltemetem. Persze, az utóbbi lett volna a legemberségesebb, de az ÁNTSZ bünteti. Ha valahogy kiderül, akár 1 hónap múlva is kiásatják. És az egyik idõsebb kertszomszéd házaspár már feljelentett minket egyszer a lovak miatt (hozzáteszem hiába), mert büdösek, meg a kutyám miatt (roti), mert félnek tõle. Igaz, palakerítés van, ahol nem, ott drót, plusz sövény. De azt mondták nekik, az az õ kerítésük (mert jobb oldali nekik), így ha félnek, csináljanak jobbat. Ezzel csak be akartam mutatni õket. Szóval a barátom, meg akik elszállították a Csinit, azt mondták, ezek a szomszédok ott leskelõdtek. Már aznap feljelentettek volna. Azt hiszem, ennyi elég magyarázatnak. A dögkutat meg nem hiszem, hogy kellene magyaráznom. Innen úgy vitték el, ahogy volt. Szombaton a barátom is eljött a Balcsira, én vele jöttem haza (1 nappal hamarabb a szüleimnél). Éjfél után értünk haza. Hátramentem megnézni Silvert, hogy van. Nagyon megörült nekem. Vágtában jött elém. De azért még gyorsan benézett az istállóba, hogy Csinike nincs-e ott. Még sokáig nyerített. Az eset óta nem tudom levakarni magamról. Eddig is nagyon ragaszkodott, de most… Persze ennek örülök. Már el is kapattam szerintem. Van olyan este, hogy normálisan netezni sem tudok, mert addig nyerít, addig hív, míg ki nem megyek hozzá. Ha bemegyek hozzá a kertbe, akkor is minden lépésemet követi. Néha már attól tartok, egyszer a sarkamat is letapossa. Ha megállok, elkezd legelészni, vagy rám hajtja a fejét, szabályosan odabújik hozzám. Ha megindulok kifelé, jön utánam, és amikor látja, hogy visszamegyek a házba, akkor õ is bevonul az istállóba. Magától ritkán jön ki amióta nincs az anyja. De lehet, csak a meleg miatt koslat benn. Na mindegy. Gyorsan be is fedeztettem-fedeztetem, hogy legalább már jövõre ne legyen egyedül. Legalább õ maradt nekem Csinibõl. Hát, röviden ennyi a Csini története. Szerintem viszonylag szép élete volt.

#19 Gumilovas

Gumilovas

    Halasi Vénusz

  • Fórumtag
  • 2.159 hozzászólás

Közzétéve 2002 július 18. - 13:21

A várostól nem messze jártam lovazni. Olyan senki gyereke voltam én minden istállónál, nekem nem volt versenyzõ apám, gazdag rokonom, ismerõsöm, saját lovam. Egyszer csak ott voltam azzal, hogy lovagolni szeretnék. Kiosztották a lovakat, felszerelést. Mindig más-más ló jutott, amiket rajtam kívûl ezren nyüstöltek még. Aztán egy alkalommal, mikor beléptem az istállóba egy herélt pej állt a legelsõ állásban. Vékony volt, írtó hosszú lábakkal. - Hát ez? - kérdeztem. - Ja ez most került hozzánk, 7 éves, angol telivér. Pár éve még a galoppon futott. - Jó, akkor kipróbálhatom? - Hát, ha akarod...Felnyergeltem, kivittem. Állítólag nagyon botlós ló.De ragaszkodtam hozzá, és úgy szervezkedtem, hogy a lehetõ legtöbbször én lovagolhassam. Szépen lassan, hónapok alatt a ló annyira megváltozott. Rájöttem a lovaglások alatt, hogyan is kell õt lovagolni, õ viszont teljes figyelmével követte miket bohóckodok a hátán, aztán jóindulatúan lassított, ha már csak félfenékkel lógtam rajta. Ha bementem hozzá rámnézett a nagy barna szemével, horkantott egyett: - Na, menjünk már! Ja, és hoztál répát?Nagyon gyors volt. Úgy tudott száguldani, mint senki más. És én nagyon féltem. Csak kapaszkodtam a sörényébe és hagytam, hadd menjen. De soha soha nem estem le; amikor érezte, hogy valami gáz van, szinte megállt, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Annyira szerettem. Hosszú órákig voltam vele az istállóban, kényeztettem, símogattam. Azt mondták, hogy úgy összenõttem vele, mint egy kentaur.Másfél évig csak rajta lovagoltam. Azután eladták; öreg ez a ló és nagyon botlós...

#20 Csuti

Csuti

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.848 hozzászólás

Közzétéve 2003 szeptember 26. - 9:56

Lapozgattam a Lovas Életet pár hete és a hátsó borító belsõ oldalán volt/van egy reklám a Lovas Élet- Õsz c. kiadványról. A kis kép(terepen haladó lovasok) a jobb alsó sarokban megbabonázott. Nem tudtam miért. Hosszú percekig néztem, majd megállapítottam, hogy biztos a fekete hajú lány ismerõs valahonnan...Tegnap elõtt a telepvezetõnk mintegy semmiségként megjegyezte, hogy Hadnagy benne van a Lovas Életben. Felcsillant a szemem! - Hol? -kérdeztem. - Hát itt! -bökött rá a már említett kis képre. És tényleg a fekete hajú lovaslány alatt a kis érdeklõdõ füleivel, okos tekintetével ott bandukol az én egykori drágám! Öröm és szomorúság költözött belém.Örültem, hogy még él és még mindig alkalmas tereplovaglásra, hogy nem látszik unalom vagy besavanyodottság a kis szemeiben!És persze szomorkodtam, hogy eladták innen. Nem mostanában történt, hogy elkerült, mégis nagyon sokszor eszembejut! Imádtam vele terepre járni, pályán dolgozni, kisixet ugrani, mindent, pedig nem volt tökéletes õ sem. Az utolsó 1-2 évben csak én lovagoltam, senki más.Tudom, hogy jó helye van, hogy szeretik és ezek szerint meg is becsülik, hiszen a lány, aki rajta ült a tulajdonos vagy fõnök. Lehet, hogy Hadnagy a kedvence! Õ választotta ki anno, itt a lovardában, meg még egy lovat Rejtõt, aki meg a gyerekek kedvence lett Móron. Egyszer meglátogattuk õket! És képzeljétek lementem a legelõre, megszólítottam Hadnagyot és odajött hozzám! 1 év múltán! Gondoltam, biztos csak ilyen érdeklõdõ minden emberrel, de társaim mondták, hogy a lovak emlékezete nagyon jó!Hát, így emlékezgetem én Õrá. Posted Image Posted Image

#21 Adrienn

Adrienn

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 2.316 hozzászólás

Közzétéve 2003 szeptember 26. - 10:39

Posted Image

#22 mókuska

mókuska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 186 hozzászólás

Közzétéve 2003 szeptember 30. - 13:21

Olyan szomorú történeteket olvasok itt, hogy teljesen meghatódtam. Többen írták, hogy a lószeretet a vérünkben van. Én is így gondolom. Nagyapám vérét örököltem, aki a Dom folyóig elment lóháton. A lovakkal viszonylag késõn kerültem kapcsolatba, nem volt olyan szerencsém, hogy gyermekkoromban lovam lehetet, nagyapámat pedig sajnos nem is ismertem.Egyszer egy barátom elvitt lovagolni és én beleszerettem a lovakba és a lovaglásba. Eleinte csak birkatürelmû, teljesen autómata lovakra ültettek. :( Egy év múlva azonban már elég ügyes voltam, a gazda felajánlott egy 3 éves csikót, hogy minden ráérõ idõmben lovagoljam. Posted Image Kihasználtam minden alkalmat és szinte összenõttünk. 2 évig lovagoltam csak én, majd felszámolták a lovardát és Csenge, mert az volt a neve, volt az elsõk között akit eladtak. Nagyon értékes ló lett belovagolva és gyönyörû is volt. Az ott lévõ 20 ló körül 2 hónap múlva már csak 4 maradt csikójukkal. Én minden nap sírva mentem haza amikor lószállítóval találkoztam. A gazda egyik nap nagyon kedvezõ áron felajánlotta az egyik lovat, nem akarta, hogy pancserok kezébe kerüljön, mert az egyik kedvence volt, csikóját pedig bónusz odaadta. Ekkor szüleim belementek, hogy megvehetem. Azóta nálam van mindkét ló az egész család nagy boldogságára. A csikót Csengének neveztem el, ami azóta már 1,5 éves. Talán röviden ennyi a mi történetünk. Posted Image Vannak még olyan emberek, akiknek nem a pénz a legfontosabb! Posted Image

#23 furioso

furioso

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 3.372 hozzászólás

Közzétéve 2003 szeptember 30. - 21:10

A sok történetet olvasva bennem is megmozdultak az emlékek. Az elsõ olyan ló, amelyre igazán szeretettel emlékezem, Sámán volt, egy 4 éves sárga, négyláb kesely, lámpás méncsikó. Színét és jegyeit dédnagyapjától örökölte (Imperiál, ha még valaki emlékszik rá), õ egy Chinese Princ apaságú csikó volt (Chinese Princ - Prince Ippi - Imperiál). A bemutatkozásomban említettem, hogy egy idõben egy ménesben foglalkoztam csikók belovaglásával - munka mellett. Õsszel bejöttek a méncsikók a ménesbõl, mindnek hamar akadt "gazdája". Ez a furiosóban túlzottan jegyes csikó azonban nem nagyon kellett senkinek, ugyanis kevés volt az esélye, hogy tenyészménnek felvásárolják. A ménes alkalmazottai ugyanis "fejpénzt" kaptak a felvásárolt, kiképzett méncsikók után. Így aztán érthetõ volt, hogy nem kapkodtak utána. A ménesvezetõvel megbeszéltem, hogy én elvállalnám ezt a csikót. Beleegyezett. A kezdeti kiképzési nehézségek után jól "összehaverkodtunk" a lóval, szinte szóból értett, mén létére meglehetõsen könnyen kezelhetõ volt. Mit tagadjam, a szívemhez nõtt. Abban az idõben voltak magánélet béli gondjaim (válás), ez a ló segített átvészelni a nehéz idõszakot, õ volt a "munkaterápia". Egy alkalommal amikor megérkeztem a ménesbe, közölték velem, hogy a lovat eladták, kíméletesen bánjak vele, nehogy megsérüljön. Azt hittem, az ég rámszakad. Megpucoltam, felnyergeltem kimentem vele dolgozni, mit tagadjam, a könnyeim kijöttek. Akkor megfogadtam, hogy bármennyire is szeretem a lovat, még egyszer nem engedek ennyire közel magamhoz egyetlen lovat sem. Ennek az esetnek 10 éve, s sikerült is megtartani a fogadalmamamt. Egészen mostanáig. Most a fiam tart egy Vulkán apaságú kancát, amit én lovagoltam be, a hét napból négyszer én lovagoltam, két napot a fiam, egy nap lópihenõ volt. Sok lóval foglalkoztam már, de egy ilyen szelíd, jóindulatú, jófejû, könnyen lovagolható lóval még nem találkoztam. Érzem, hogy ennél a lónál megbukott a fogadalmam. Ha valami rossz fát tesz a tûzre, elég egy kicsit emelt hangon rászólni, vagy korholni, már érzi, hogy túlment a "jólneveltség" határain, s visszakozik. Ha lvaglás elõtt kimegyek érte a legelõre, elég hallótávolságból szólni neki, kiválik a többi közül, odajön, igaz, hogy ezért mindíg kap is jutalmat.A harmadik ló, amelyik említést érdemel ebben a sorban, az Visbaden, az arab telivér mén. Õ a valamikori Szovjetúnióból, a tyerszki ménesbõl került Magyarországra, a Koheilan vonal rekonstruálására. Idekerülése után az elsõ tenyészévét Hódmezõvásárhelyen töltötte. Én nem akkor, hanem a második hódmezõvásárhelyi idõszakában (közte volt néhány év Bábolna, Németország) találkoztam vele. Kijelölték, hogy a csikók mellet egy ménnel is kell foglalkozni, nekem õ jutott, de nem bántam meg. Arab telivér létére elég robusztus mén volt. Fiatal korában síkversenyeken került kipróbálásra, ugyanis a SZU-ban rendeztek síkversenyeket arab telivérek számára is. Amikor terepen voltunk, a vágtamunkát mindíg lazán kezdtük. Egy alkalommal - gondoltam - kicsit megnyújtom, lássam, hogy reagál. Hát a reakció és az élmény fantasztikus volt. Elõjött belõle a síkló, olyan vágtát produkált, amit én még nem értem meg. De a lovon is érezhetõ volt, élvezi, hogy újra száguldhat. Onnantól kezdve terepen, nem követelõzõn, de mindíg éreztette, hogy vágyik egy kis sebes munkára. Ha megkapta, elégedett, hogy ne mondjam, boldog volt.Valahol megtanították neki, hogy a bokszba lépõtõl ágaskodva "kolduljon" cukrot. Sok ismerõsömre hoztam rá a szívbajt a segítségével, ugyanis nem szóltam errõl a jó szokásáról. A bokszba lépve felágaskodott, s addig ismételte a produkciót, amíg nem kapta meg a jutalmát. Aki errõl az oldaláról nem ismerte, az bizony megrémült rendesen, azt hihette, támad a ló. Még egy eset vele kapcsolatban: munkából visszaérkezve a lábmosóban lemostam a lábait, s a kantár torokszíját - meggondolatlanul - kikapcsolva mentünk a ménistálló bejárata felé. A ló lehajtotta a fejét, szaglászott menet közben a földön, közben rálépett a kikapcsolt torokszíjra, ugyanazzal a mozdulattal le is húzta fejérõl a kantárt, s elügetett. Egy fedezõmén szabadon a ménesudvaron - ebbõl nagy ribilió lehet - elõször is rohantam a ménistálló ajtajaiban a mellfákat felrakni, mert néhány mén állásban állt az istállóban, nehogy bejutva összeverekedjenek. Ezután kezdtem keresni a mént, hogy hova lehetett. Mit ne mondjak, meglepõdtem: az istálló végén a próbafalnál állt, s jókevûen tekingetett abba az irányba, ahonnan a kancák szoktak érkezni a próbáltatásra. Gond nélkül felkantározhattam, s vezethettem be a helyére. Én kínomban leizzadtam, õ pedig lehet, hogy röhögött rajtam magában...Egy fél évvel azután, hogy elkerültem onnan, bélproblémák miatt Hódmezõvásárhelyen kimúlt...

#24 Csuti

Csuti

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 4.848 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 1. - 7:21

"az istálló végén a próbafalnál állt, s jókevûen tekingetett abba az irányba, ahonnan a kancák szoktak érkezni"Ez nagyon aranyos lehetett! Posted Image Errõl Harpagon nyugdíjas exdíjugrató ménünk(vagyis az államé) jutott eszembe, akit valamelyik nap kiraktak a pályára rohangászni. Sajnos keveset mozog, ugyanis minden karámból kiugrik, a jártatógépet meg szétrúgja, stb.Nos, most odaültek a lovasok egy páran, hogy megakadályozzák Harpagon kiugrását. Figyelték mit csinál a ló: elõszöris belevágtázott a járóiskolába, de miután észrevette, hogy ügetésre van kirakva az 5 rúd, gyorsan visszavette a tempót, majd újra ráment, mostmár ügetésben, szabályosan a közepére. Ugyanazon a vonalon távolabb volt egy kisx, hát arra is ráment, majd az ugrófolyosóban lévõ meredeket ugrotta meg. Ezeket többször is megcsinálta, aztán megunta és kiugrott a pályáról. Gondolom a kancákhoz rohant, de meg tudták hamar fogni.Bírom az ilyen okos kisöregeket! Posted Image

#25 piaffe

piaffe

    Az elengedett

  • Fórumtag
  • 3.444 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 1. - 11:43

idézet:
Eredeti szerzõ: furioso:Õ a valamikori Szovjetúnióból, a tyerszki ménesbõl került Magyarországra, a Koheilan vonal rekonstruálására. [/QUOTE]Találkoztam már ebbõl a tyerszki ménesbõl Magyarországra került arab lóval és meg kell mondanom, nem vagyok rossz véleménnyel róluk. Nagyon szépek és nagyon okosak.
idézet:
Mit ne mondjak, meglepõdtem: az istálló végén a próbafalnál állt, s jókevûen tekingetett abba az irányba, ahonnan a kancák szoktak érkezni a próbáltatásra. [/QUOTE]De édes!Szép történetek! Posted Image

#26 Fíli

Fíli

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 204 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 1. - 14:47

Akire én szívesen emlékszem, semmi extra. Mondhatni a szokásos. 8 éves angol tv. kanca, magánló volt, a tulajnak köze nem volt a lótartáshoz, ráadásul háznál tartotta, tehát még bele se szólhatott senki (csontsovány, neveletlen stb.).Felajánlották, hogy lovagoljam, mert egész nap csak áll és jó lenne neki a mozgás. Az elsõ találkozásunkat soha nem felejtem el: amint közel mentem hozzá vicsorgó fogakkal, fej mögött eltûnt sunyi fülekkel és rúgáshoz felemelt lábakkal találtam magam szemben. Akkor rájöttem, mért nem mozgatja senki ezt a lovat. Az elsõ pár napon kemény csatákat vívtunk a pucolásért és a nyergelésért, de aztán szép lassan rádöbbent, hogy tõlem nem kap pofont minden alkalommal, ahogy megmozdul. Ez volt az a pont, amikor valami elkezdett kialakulni kettönk közt. Szép lassan összeszoktunk, és se azelõtt, se azóta nem éreztem lóban akkora bizalmat és szeretetet lovasa iránt, mint benne.Nagyon utálta a vizet, illetve inkább félt tõle. Hónapok munkájával sikerült megszerettetnem vele a pocsojákat, de azt olyan szinten, hogy ha meglátott egyet vad vágtába kezdett (sokszor fütyülve arra, hogy én aki a hátán ücsörgök vizes akarok-e lenni)és elsõ patáit belecsapva a vízbe átgázolt rajta. Utána megállt.Volt olyan akadály, amit csak akkor volt hajlandó megugrani, ha rajta ültem (pálcs vagy csizma segítség nélkül).Nem hiszem, hogy valaha is lesz még egy ilyen számomra csodálatos ló az életemben. Sajnos aztán a gazdája eladta 4 társával együtt, ahol állítólag elpusztult másik négy társából 3-at eladtak egyet levágtak. A történet vége nem épp jól végzõdik és sokszor a mai napig összeszorul a szívem, ha eszembe jut, vagy ha pakolászás közben kezembe akad a fényképe.

#27 Petshu

Petshu

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 1.207 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 13. - 22:02

Nem akarom, h ez a topik eltünjön, mert nagyon szép történetek vannak benne.Nekem is lesz (van) egy, de az még túl "friss" ahoz, h ide le tudjam írni. Posted Image

#28 Apple

Apple

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 9.533 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 14. - 10:28

Én nem szeretnék semmit sem leirni, félõ, nem tudnám befejezni. De leirom annak a pár lónak a nevét, akikre én örökké fogok emlékezni, attól függetlenül, hogy már mások a lovasaik, és nem gondolom, hogy gyakran fogom õket látni. Talán jobb is, ha nem látogatom meg õket.Carmen, Keni (aki nekem örökre Keni marad, és nem lesz más neve), Tök, Cirát, CameronAki pedig már az örök vadászmezõkön rohangál:SárgaSzeretettel: Apple

#29 helena

helena

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 370 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 14. - 16:38

E topic-cím olvasásakor CSILLAG jutott rögtön eszembe... Egy kicsi, aranyos shettland kanca. Tragikus halált élt! Igaz, öreg volt, de még nyugodtan élhetett volna több évet... :mad: Egy szép napon kint ültem egy barátnõmmel a karámban álló fa koronájában... Elkezdtet játszani az egyik vezetõszerepü herélt az egyik csõdörcsikóval...majd ez szép lassan veszekedésbe torkollott: Mint az õrültek vágtáztak körbe-körbe, majd megtámadták a többit. Sajnos ebben a lovardában, ahol mindez történt, túl kicsi volt a karám kb 10 póni számára! Szóval már több lovat húztak bele a bajba - köztük CSILLAG. Szegény menekült volna... bekerítették és neki rohant valahogy a falnak és felbukott. Olyan szerencsétlenül esett neki a falnak, hogy eltört a nyaka!!! A szemem elött halt meg. Nem fogom elfelejteni azt a szomorúságot és mérget...Isten Veled CSILLAG.

#30 kanca

kanca

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 69 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 20. - 14:42

Ebben a topicban szeretnék emlékezni arra a lóra, akinek életemben elõször ráültem a hátára! Õ volt Sárgababa, az idõs, és mérhetetlen nyugodt sárga kanca! Akkor meg is pecsételõdött a sorsom!

#31 Csutka

Csutka

    Csikó

  • Fórumtag
  • 190 hozzászólás

Közzétéve 2003 október 26. - 0:28

Elõszõr nem tudtam, kire is emlékezzek?Mert amelyik lovat megszeretem, azt eladják.VIHAR: Posted Image Sárga volt, hókás, négy láb kesely.Amikor Kunbaracson voltunk Erdei Iskolában (5 napos ottlakó tábor), a lovastáborba mentünk.(2001)Volt ott egy legelõ, szép nagy, és 8 (?, hát szégyenszemre már nem tudom...) lovat tartottak ott. (Persze istálló is volt...) Nagy részük sárga. Vihar nagyos aranyos lovacska volt.Amikor elõször felderítõ útra mentünk, hogy megismerjük a tábort, pár perc múltán a legelõnél kötötünk ki. (A többes szám Gaga miatt.) És ott volt Vihar. Szegény, a fején volt egy olyan 8-10 cm-es seb, már begyógyult, de nem volt túl szép...Odajött és olyan békés volt! Egy tündér volt! Át lehetett ölelni, dögönyözni, szeretgetni. És mikor elindultunk, pl. enni (mert a tanár azt mondta...) máris olyan búsan nézet, hogy nem volt szívem ott hagyni. Miután az osztály-programok véget értek, azonnal rohantunk vissza és kerestük õt! És mindig ott volt! Még azt is hagyták, hogy felüljünk rá, bemenjünk a box-ába, szénát hozzunk neki, stb... Valamelyik nap a lovász mondta, hogy eladó, de panelba ló nem való... Úgy megirigyeltem, azt, aki megvette õt, ezt a nyugodt és békés kancát!És egy másik ló, akit azóta ismertem meg, és nemrég (2003 okt.) adták el:FÕNIX GOLD: Posted Image Akit érdekel, további képek [url="http://"http://http://kep.tar.hu/kisvirus/index.phtml?aid=27603279"]itt.[/url] Nyárifekete (amúgy sötétpejnek mondták...), '99 -ben született, kanca, jegy nélkül.Amikor elkezdtem ki-kimenni az ügetõre (fúj, mi az, gondoljátok), ott volt, és én kezdettõl fogva kedveltem õt, még 2 éves volt, mikor megismertem.Háromévesen 10-szer futott, egyszer nyert, folyamatosan javult. Nagyon bíztató volt, jó volt a származása is, igazán jó- de legalább közepes paci lett volna belõle. Idén év elején még futott, de már nem olyan jól, mint háromévesen.Egészségügyi problémái akadtak.Aztán kiment az ina, elõbb egyik, majd másik elsõ lábán, és karrierje véget ért. Aztán nem is olyan rég, augusztusban (azt hiszem) megcsillant a remény: az idomár megnézi lesz-e még belõle ügetõ. De sajnos nem lett. Már nem lehetett.Aztán tulajdonost váltott és már mint hátas ropogtatta a zabot az istállóban. Lovagolhattam rajta, háromszor: kétszer karámból jövet, nem is olyan rég pedig még nyeregben. Aznap tudtam meg, a gazdija elfogja adni. És mikor tegnap elõtt (okt. 24.) újra kimentem lovazni, akkor tudtam meg eladták! Eladták Júliát! Pedig két év alatt úgy megszerettem, de panelba nem való a ló, pedig megvettem volna... Hétfõn, 27-én viszik el, Pilis nem tudom-hova. Pénteken utoljára láttam, csináltam róla fényképeket is.Mikor utoljára odamentem hozzá, akkor már szinte fel sem ismert, mint aki már beletörõdött, hogy már nem lesz itt sokáig. hívtam, és nem jött, úgy mint máskor, akár egy hete. Egy héttel azelõtt, még nyerítve jött: -Mit hoztál? Almát! De jó!- csillant fel a szeme. De most, mintha azt akarta volna mondani; -Neked is jobb, ha most nem megyek oda és te hazamész, meg nekem is. Na jó, oda megyek. És akkor odajött. De már ordult is vissza. Akkor láttam utoljára.MIKSA: Posted Image 19 éves már! Sötétpej, és mén, csillaggal.Õ volt az a paci, akire életemben elõszõr felültem, istállóban, éppen "legelt" valamit.Felültettek rá, mire én: -Hiszen ez billeg!De nem baj, öt perc alatt megszoktam, azóta is szívesen ülök lóra. 7 éve ültem rá, azóta nem tudtam, mi volt vele; él-e még, vagy már megették az oroszlánok. Most, hogy újra láttam, (hE révén, akit nem rég zártak ki errõl a fórumról) eszembe jutott, hogy az évek alatt, hát ugye, lassacskán, csak elfelejtettem õt, de most, hogy újra láttam, minden felélénkült! Újra eszembe jutott, milyen volt rajta ülni, meg lentrõl nézni a lovakat. Mikor kérdeztem: -Miért nem mondtátok, hogy Miksa még itt van? - A válasz az volt: -Nem kérdezted...Ilyenkor jövök, rá, hogy két évig úgy mentem ki a pályára, hogy életem elsõ lova (nem szó szerint) még ott van él és virul! Na persze már rég nem fut. Sõt, ilyenkor döbbenek rá, hogy a lovak akkor kezdenek hiányozni az embernek, amikor elveszíti õket... Szeretném, ha megmaradna, itt a világon, valami icipici kis csücsökben, bárhol, ezeknek a lovaknak az emléke. Sosem felejtelek el titeket; Fõnix Gold, Vihar, és Miksa! És itt most emléket állítok nektek. [ Október 28, 2003, 18:31: Az üzenetet átszerkesztette: Csutka ]

#32 Zabocska

Zabocska

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 146 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 27. - 16:36

Dundilepi emlékére (és egyben a volt Lõrinci Sortloves Egyesület=LSE-rõl) : Lepi volt a ló aki megtanított engem igazán küzdeni és valóban hinni, hinni a lóban, hogy képes bízni és küzdeni egy olyan célért, amit mármindenki réges-rég föladott. Õ volt számomra A LÓ: sokkal többet tanultam tõle,mint az utolsó lovasoktatómtól együttvéve (igaz, Mr. Csikós még a félfelvételrõl se tudta, hogy létezik :rolleyes: , így...). Lepi volt az, akinek hosszú idõn keresztül küzdöttem a bizalmáért a makacssága ellen, megérte. De az anyagias világ elszakított tõle és hiába keresem. Maradtak tehát a képek az asztalomon: a sotétpej furioso kancáról, akit -mitagadás- nem kedveltek túlzottan az emberek makacssága és bizalmatlansága miatt és rólam, aki hinni akart, mert tudta, a ló képes rendes lenni. Tudtam, hisz az elsõk közt voltam, aki ott felült Rá, és akkor nem volt vele gond. És marad a remény, hogy megtalálom elveszett barátom...

#33 Kutyus

Kutyus

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 357 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 27. - 22:32

[url="http://"http://kep.tar.hu/synalgia/images/pic2703525.jpg"]Ricsike[/url] [url="http://"http://kep.tar.hu/synalgia/images/pic2703517.jpg"]Barbi[/url] Õ már a mennyei legelõkön legel örökre...Ez a két csodálatos ló megérdemel egy imát. [ November 27, 2003, 21:38: Az üzenetet átszerkesztette: Kutyus ]

#34 Ilusta

Ilusta

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 8.740 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 28. - 11:25

Kutyus!Az öreg vágóba adta õket???Ricsin még én is ütem...velem sosem "hülyéskedett". Jó kis ló volt..Sajnálom! :(

#35 Kutyus

Kutyus

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 357 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 28. - 14:39

Nem, a Berbit túlhajtotta és abba pusztult bele(zuhogó esõben hozatott vele körbálákat Szentendrérõl), a Ricsi koma meg él és virul a Mufurccal egyetemben. Amúgy velem sem hülyült, csak általában a vendégek alatt nem volt hajlandó menni. [ November 28, 2003, 13:43: Az üzenetet átszerkesztette: Kutyus ]

#36 Ilusta

Ilusta

    Törzsvendég

  • Moderátor
  • 8.740 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 28. - 17:44

Szegény Barbi! :( De legalább Ricsi jól van...

#37 Sekhnemet

Sekhnemet

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 92 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 28. - 19:07

Én egy olyan lóról szeretnék megemlékezni, akinek életem egyik legjelentõsebb motívumát köszönhetem, de tudom már nem látom többé.A ló neve Látrány-54, egy 1982-es születésû Muraközi tenyészmén. Õ volt az én drága Hajnalkám apja. Szerettem volna még egyszer viszontlátni, de az õszi sütéskor értesültem halálhírérõl.Köszönöm, Latyi ezt a csodálatos teremtményt!!!

#38 Dodó

Dodó

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 639 hozzászólás

Közzétéve 2003 november 28. - 20:50

Én igaz már nem idõszerû,de még mindig emlékszem rá.Õ egy nagyon kedve ló volt és tavaly nyáron pusztult el.Mindszenten lakott Jancsiéknál,a neve Baba volt.Rajta vágtáztam 4 éve elõször és rajta ültem az elsõ terepemen.Nagyon szerettem és szerintem sokan szerették.Csak meg szerettem volna említeni Õt is,ha már ez a topic errõl szól.

#39 Kutyus

Kutyus

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 357 hozzászólás

Közzétéve 2003 december 3. - 10:33

Kifelejtettem valakit a sorból.Volt zsámbékon egy nagyon kedves ló és gazdija, akinek köszönhetem, hogy kikerültem zsámbékra. Nemrég eltávoztak tõlünk Piliscsabára és azóta nem nagyon hallunk felõlük.Ezt a lovat sokan szerették nálunk.[url="http://"http://kep.tar.hu/synalgia/images/pic2703521.jpg"]Irokéz[/url] Remélem jól vagytok és hiányolunk titeket Sellõvel! [ December 03, 2003, 09:36: Az üzenetet átszerkesztette: Kutyus ]

#40 sarolta

sarolta

    Törzsvendég

  • Fórumtag
  • 593 hozzászólás

Közzétéve 2003 december 3. - 21:34

Szia drága Kutyus!Nem vesztünk ám el, csak nem megy egyszerre a két helyre kijárás...istenien vagyunk...de ezt nem ide kellen írnom...gyere át a Szentendre topicba és ott találod a folytatást!!!sarolta