Sziasztok....szomoru a topic,de sajnos ilyenekröl is kell beszélni..Igazábol Lombardo története miatt olvastam VÉGIG,az elejétöl.Közben pedig biztam benne,h mire a végére érek,a helyzet jobb lesz....közben annyi szomoru dologgal találkoztam,h nem birtam ki sirás nélkül :( nem is tudom mit mondjak... Tegnap volt 1éve és2hónapja,h hü társam,legjobb baránöm,lelki támaszom...egyszoval kedvenc kis paripám itthagyott örökre.Sohasem felejtem el...Emlékszem a legelsõ találkozásunkra,akkor 7éves voltam,Babus 21.Igen,már akkor sem volt fiatal,de a kora csak fizikailag látszott,lélekben Õ mindig egy 10éves lora hasonlitott.Nagyon megfogott már az elsö alkalommal,egyre többet jártam ki lovagolni,elöször csak vezetövel futoszáron lépésben..szépen lassan,aztán már vezetöszár nélkül,majd megtanultam ügetni,az elsõ vágtánkat sosem felejtem el!Leirhatatlan érzés volt,száguldani Vele,Vele,akit annyira szeretek!Vele nem éreztem félelmet,mindig biztonságban voltam Vele,édesanyaként vigyázott rám,Õ volt a lovarda Nagyija!Mellette nõttem fel,annyi dologra megtanított,h nem tudok elég hálás lenni érte.De Õ ezt sohasem várta el...elnézte az összes kezdeti ügyetlenkedésemet,ezzel engem is türelemre tanítva,hihetetlen nyugodtság áradt belöle,erre csak Õ volt képes.Hosszu nyarakat töltöttünk sülve-föve együtt,bár én közben felnöttem,õ pedig a harmincat is tullépte,egymás iránti szeretetünk és kötödésünk nem enyhült,nem öregedett.Nem igényelt megkülömböztetett bánásmódot,persze mi kényeztettük és segitettük ahogy lehetett.Nagyon szeretett a napon szundikálni még a legforrobb höségben is ,ilyenkor mindig átöleltem szemböl a nyakát,h a fejét a hátamon pihentethesse...nem számitott a sulya,sem a forroság,a lényeg,h együtt voltunk és Neki kényelmesebb volt.Esõsebb nyári napokon viszont annyira fázós volt, hogy néha 3 pokroc is kevésnek bizonyult.Ilyenkor lotáp a zsebbe,irány "kocogni".Máshogy nem volt hajlando kijönni a helyéröl(pedig nyári istállo révén ott sem volt melegebb).Napközben sosem volt bekötve,oda ment és akkor amikor csak szeretett volna,lopta is az almát és a kutyusok kajáját rendesen.Imádott zsiványkodni,nagyon virgonc volt!Mikor mentem Hozzá,már jött elém,mindig vittem Neki valami kis aproságot,Õ pedig mindig böködte a hátamat,a vállamat,a zsebemben kotorászott elrejtett finomság után kutatva:)Igazi kis mokamester volt...annyi élményünk volt együtt,hogy kevés lenne az egész forum,h leirjam.8csodálatos nyarat töltöttünk együtt,amikor csak tudtam,télen is lejártam Hozzá és kirándultunk nagyokat havas erdöszélen...1éve ,tavasszal1 esös napon a barátnöm telefonja ébresztett:Babus haldoklik.Egy másik loval voltak kinn a karámban elõzõ nap,és megtörtént a baj,amire senki sem számított,a fiatal kanca kegyetlenül összerugdosta.(Senki sem érti miért,egymás mellett volt a helyük az istálloban,mindig együtt voltak kinn,mindkettö jo természetû lo volt.)Szegénykém ott feküdt a karám közepén,de szerencsére 1kis segitséggel fel tudott állni.Külsö sérülése nem volt,akkor még fájdalom sem látszott rajta.Az este viszont pokoli volt,nem akart enni,csak járkált körbe körbe az esön,szabályosan,mintha futoszáraznák.Annyira kimeritette Magát,olyan fájdalmai lehettek...az orvos nem adott Neki már 1napot sem,azt mondta,h a 34év igy is elég szép kor.De nem engedték a gazdái elaltatni,soha semmi baja nem volt,mindig makk egészséges volt,és nem adta fel most sem!Élni akart!!!Még igy is harcolt,hogy a hátso lábai bedurrantak és a gyulladás ráhuzodott a hasára.Nem volt hajlando sehova sem bemenni,a másik lovat elvitték mellöle,de amikor bevezették a helyére rögtön leizzadt,hatalmasra tágult az orra ugy kapkodta a levegöt.Nem akarta,hogy bezárják,igy továbbra is kinn fárasztotta magát az esön szinte megállás nélkül bolyongott.Másnap reggel érkezett a telefon,azt sem tudtam mit csináljak,egyböl görcsberándult a gyomrom,felébresztettem az egész házat,h menni kell!Negyed óra az ut,de azt a 15percet senkinek sem kivánom,az érzéssel küszködni,h mire érek oda!Hátul feküdt a sárban1bála mellett,elszorult a szivem,és belémnyillalt,h mi talán késön érkeztem.De a hangomra felemelte a fejét és megprobált felemelkedni...szegénykém,biztos nem szerette volna,ha gyengének látom.segitettünk Neki,ovatosan megtámasztottuk amig megprobáltam megetetni almával..és elfogadta,5öt megevett!Aztán beletettem a fejecskéjét az ölembe,de már a könnyeimmel küszködtem.Teljesen tehetetlennek éreztem magam...Ha már az orvos is lemondott rola,én mit tehetnék?Csak reménykedni tudtam...és biztam benne,h nem utolso alkalommal látom,h nem véglegesen bucsuzom Töle!Másnap érkezett az SMS,h Babusom felállt és elörement TELJESEN EGYEDÜL!Bár még fájlalta a lábait,de már elfogadott 1kis kaját,+vizet.Külön helyet csináltak Neki és oda bement.Sokszor jártam ki látogatni,mindig örült nekem,és annak amit vittem.1szalmabálán pihentette fájos tagjait,rátolatott és "ráült"(persze magas volt a bála,nem szoszerint ült) Május 9-én loverseny volt,természetesen bementem hozzá a pályárol,h meglátogassam,akkorra már egész szépen felépült,olyan volt,mint a baleset elött.De ha tudtam volna,h akkor találkozunk utoljára.... :( Nyáron nem tudtam a munka miatt menni,az elsö nyaram volt amit nem Vele töltöttem..és az utolso amit Vele tölthettem volna.Julius 22-én mikor hazaértem,anya mondta meg....a barátnõm Neki telefonált,nekem nem merte megmondani...Elözö nap délelött Babus meghalt....Minden elõzmény nélkül egyszerüen összeesett az udvaron.Fel akarták segiteni,de ellöködött mindenkit a fejével...már nem akart felállni,Õ tudta...Tudta,hogy lejárt az ideje,ennyi volt.Azota sem mertem megkérdezni,h végülis szenvedett-e,vagy...mennyi idõ volt...Tudtam,h egyszer eljön ez a nap,de nem voltam rá felkészülve...azóta,még 1év után is hihetetlen.Akivel gyerekkorom óta együtt voltam,aki minden volt számomra,barát,"szülö",tanár....most nincs többé,egyedül kell tovább mennem....De az emlékeinket nem vehetik el tölünk.....
Edited by Zsoci, 2005 szeptember 22. - 17:06.