Megtöröm 
Akkor lovagolj, ha jól esik! avagy mi akkor lovagolunk, amikor nagyon jól esik 
Szombatra kis baráti összeröffenést terveztünk a közeli arborétum megtekintését és utána a lovaink, különös tekintettel ifjú titán tehetséges über kanca Dutra megmutogatását. Némi kétség merült fel rajtunk kívül mindenkiben a szabadidős program szabadban eltöltésére, hiszen minden időjárás előjelző fórumon esőt jeleztek, ami nem kívánatos egy ilyen eseményen. Ám, minket el nem tántoríthatott a tervtől, így jeleztük, hogy x időben a lovardában leszünk, ha összejövünk akkor megyünk arborétumba, ha nem akkor mi megyünk lovagolni Bouget-val. Ez utóbbi történt.
Ragyogó napsütésben pucoltunk, nyergeltünk. Esőkabát 1 a kocsiban, esőkabát 2 a kikötőn felakasztva, szükség esetére. Induláskor még filóztunk, aztán úgy döntöttünk egy pulcsi elég lesz (nekem ugye polár, az is a derekamra kötve). Felszálláskor Bouget meghúzta magát, így úgy gondolta nem jön ki, leszállt, majd 3 lépés után jelezte, hogy mégis csak jön. Mondtam, sétáljon fel kézen az útig, addig lazítson, térdemelés, sarkojárás stb... No így szépen bemelegített és egy alkalmas helyen felszált és békésen ballagtunk kifelé. Élveztük az élő zöldet, hogy milyen harsány és élő körülöttünk, hogy Dutra milyen szép-ügyes-okos és hogy végre kijutottunk lovagolni. Mire a fákkal szegélyezett út végére értünk már szemetelt az eső, a nyílt területen jól látszott a felettünk levő felhő, így javasoltam, hogy az első úton menjünk át a domb túloldalára, ott már nem esik.
Nem is esett, szakadt, ömlött.
Körbenéztünk, merre tovább, nem vagyunk cukorból, nem adjuk fel egy csepp eső miatt! Jókat kacarásztunk, magunkon, mert amúgy is teljesen normális dolog kiindulni lovagolni úgy, hogy kb 100% az esélye az esőnek.
Mentünk tovább.
Esett, szakadt, ömlött az eső, kb így felváltva, mi meg vigyorogtunk.
Mire a domb aljának feléig eljutottunk, már nem volt száraz felület rajtunk. A lovak csüdjéig ért a víz, ami az úton hömpölygött, a mélyedések megteltek, így kikerülhetetlen pocsolyákon gázoltunk keresztül...
Hát, akkor nincs más választásunk, menjünk vissza a lovardába, a következő úton fel a dombra, aminek a tetejére érve, már nem látszódott a mi kis felhőnk. Semmi sem látszódott, csak iszonyat szürkeség mindenfelé amerre ellátunk és szakadó eső. Arra felé leginkább, amerre tartunk.
Mindezt ugye lépésben, mert az út nem látszódott a víztől és az elmúlt napok sem szilárdítottak a talajon, egyszóval csúszkáltunk (na jó, ez homok, annyira nem gáz, mint az agyag). Óvatosan ereszkedtünk le a dombról, immár vacogva, reszketve és kicsit csendesebben.
Eldöntöttük, hogy a legelőhöz érve lenyergelünk, berakjuk a lovakat a többiekhez és hívunk segítséget, mert az elázott felszerelés kb 3* nehezebb a száraznál és még kb 7 perc séta a nyergesig.
Ám az én hiper szuper por+csepp és ütés álló telefonom, okosságára való tekintettel, bent pihent a biztonságot adó szekrényben, a nálam levő cégesben, meg nincs benne a lányok telefonszáma (jelzem úgy vacogtam, hogy nem lett volna esélyem az érintős telefon használatára). Azért megoldottuk, jeleztük, hogy mentést kérünk. Aztán elindultunk befelé az úton, mondván mozgás közben annyira nem fázunk és ne kelljen a nekem térdig érő pocsolyán átkelnie az autónak.
Mire Píti megérkezett, már majdnem a lovarda bejáratánál voltunk, ahol kiderült, hogy az eső úgy kimosta az utat, hogy az a kifelé igyekvő Lada Niva alól eltűnt, ami félig az oldalára dőlt és fenn akadt.
Természetes előrelátó vagyok, így mindig van a szekrényemben 1 váltás ruha. Nem volt rá szükség az elmúlt másfél évben, így 2 hete hazavittem kimosni
De még nem vittem vissza. Szóval körbenéztem az öltözőben és amit találtam az szépen magamra vettem, lehámozva magamról a csurom vizes ruhákat. Basszus, hogy a lovaglónadrág milyen ragaszkodó!
Természetesen, mirevisszaértünk már éppen csak esegetett az eső.
Azt hiszem a többiek gyáván megfutamodtak, az arborétunkban vannak melegházak, ahová ilyen "kis" eső esetén be lehet húzódni 
Mindenesetre: nagyon jól éreztük magunkat és nagyon jót lovagoltunk 